2009. október 13., kedd

a képen M látható. M nem = oximoron. a képen nem oximoron látható :)


No, most ez a kép az első, amit ide feltöltöttem. Lehet, hogy el kellene kezdenem a rendes blogolást. Mi érdekes történik velem? Minden és semmit. A folyamat, ha naponta követjük, nem tűnik gyorsnak. De ha azt vesszük, hogy pár éve az előtt a válaszút előtt álltam. Volt az egyik irány, ami kb. így nézett ki: Ez a vége, ennyi volt. Én már felneveltem a gyerekeimet, most már elvegetálgatok valahogy a nyugdíjig. Nézem a tévét, háborgok a mindennapok bosszúságain, s közben sajnálom magam, hogy én egy ilyen lapot húztam. Ja, arról még nem beszéltem, hogy órákat, sőt napokat töltök hetente valamilyen orvosi váróban, s reménykedek benne, hogy valami csoda történik velem. Mivel kapcsolatban is?
Ám, abban a pillanatban, ott az útelágazásnál én nem ezt az utat választottam. Úgy döntöttem, abból az öregedő iszonyúan kövér falusi tanárnőből kihámozom önmagam. Nem írom még múlt időbe, mert ez folyamat. és nem is lesz ez befejezve. Mert éppen az út érdekes benne. Minden pillanat. A változás. A sok újdonság. Amikor az ember veszi a bátorságot és kinyitja a saját kincsesládáját. És még ott a kincseiben gyönyörködik, felhívja mások figyelmét arra, hogy nekik is van ám ilyen kincsesládájuk. És keressék meg, nyissák ki bátran.
Nos, ezzel telnek a napjaim. Ez órákra lebontva azért néha prózaibb.
Ma pl. meg kéne írnom egy PR. cikket, ami arra lenne hivatva, hogy a pszichowellness-tréning hírét szétvigye.
Ám ma már megcsináltam az okt. 23-i műsor forgatókönyvét. Persze miután volt öt órám az iskolában. Aztán este hív Gy. hogy összeolvassuk a kiadás előtt álló könyv szövegét. No ez a könyv is megér majd néhány bejegyzést.
R-nak is kellene írnom. Azaz írok is MOST!

6 megjegyzés:

  1. Gratulálok! :o)

    De jól nézel ki! :o)

    VálaszTörlés
  2. altair, ez nem en vagyok, hanem Gyongyi, a "szerzotarsam".... :)
    es total elkepedtem, mert nem tudom, hogyan csinalta, amit. De jol tette. nagyon.
    :)

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok :)

    Láttalak a hoxán, és tök meglepődtem, hogy milyen ismerős ez az arc, és akkor rájöttem, hogy innen :)

    Azt szeretném kérdezni, hogy a könyvet hol lehet beszerezni?

    Köszönöm az infókat előre is.

    nasha

    VálaszTörlés
  4. ja, és utólag is köszönöm a linket :)

    nasha

    VálaszTörlés
  5. Rendkívül látványos a változás!
    Ezt én, mint nő mondom neked, jól nézel ki, szép vagy!

    VálaszTörlés
  6. Oximoron, köszönöm, hogy regisztráltál hozzám... bár nem tudom, honnan ástál elő:)

    Körülnéztem Nálad, ezért ajánlom a másik oldalamat is.

    http://uveggyongyjatekos.blogspot.com

    Okkal nem kapcsolom össze a kettőt, nem látható sehol együtt.

    A képen nem is vagy kövér!

    VálaszTörlés