A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életmódváltás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életmódváltás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 12., csütörtök

lépésről lépésre..

...ahogyan a gyermek járni tanul, úgy kezdek bele (ismét, de szerintem nem utoljára. sajnos. bár ki tudja?) a teljes életmódváltásba!!
lehet, hogy nem naponta, de mindenképpen jelezni fogok minden apró fejlődésmorzsát.

célom nem kevesebb, mint jövőre Santiago de Compostelába eljutni, vagyis végigjárni a Caminót.
egyedül. gyalog.

addig még több harcot meg kell vívnom.
elsősorban magammal, de a zurammal is, aki félt, és már most ideges lesz, ha meghallja a - szerinte eszement - tervemet, ám én makacs vagyok/leszek/vagyok, és elhatároztam, hogy lesz, ami lesz: márpedig végigjárom az Utat.

még sok nap van hátra, de elhatározásom szilárd.

2011. január 19., szerda

2011. január 9., vasárnap

egyelőre csak ennyi

ismerkedem, barátkozom az igazi és teljes életmódváltással, melyhez nélkülözhetetlen ennek a blognak az alapos tanulmányozása.
még semmit nem tudtam tenni.
a legfontosabb, az evésidők betartása  sem megy. :(
mi lesz így belőlem, és mikor leszek ismét olyan, mint a motiváció Nr1., ill. Nr2. képeken?????

2010. november 18., csütörtök

és ismét lendületben leszek...

... csak előbb még teleeszem magam minden földi jóval (csokiscsokoládé, csoki, csokoládé, csokiscsokoládé meg ilyenek), hogy aztán újra nekiálljak  – asszem, a 90 naposnak.
:)

2010. július 2., péntek

életmódváltás újratöltve

mondhatnám azt, hogy a július az újrakezdés jegyében indult, de nem mondom.
ennek ezeregy oka van, de a legfontosabb:
azt ettem, amit kívántam, betartva valamelyik nap, ill. az ételtársítás szabályait.
ma például (vagyis tegnap, azaz 1-jén) reggelire 1 pohár almaecetes víz magamba csorgatása után 1 kopaszbarackot és egy almát majszoltam el, ebédre egy darab kornspitzet nyammogtam magában (majd' megfulladtam!), kv-t ittam 3 szem zabkeksszel,  délután 1 almát, míg vacsorára szintén egy darab almát ettem,

folyadék: 2,5 liter

2010. március 25., csütörtök

11. nap: általános, 6.

reggeli: 1 pohár joghurt + 10 deka mélyfagyasztott málna vagy eper
ebéd: 20 deka rostonsült csirke + 20 deka vizes cékla
vacsora: salátakoktél (10 deka kukoricakonzerv, 10 deka kígyóuborka, 5 deka retek, 5 deka paradicsom, 1 deci joghurt, kis citromlé, só, petrezselyemzöld)

update: reggeli és ebéd között eltüntettem 3 darab zabkekszet, ebédre  előírásszerűen ettem, majd vacsoráig elfogyasztottam 1 szelet hungarocellt (gyerekkori nevén puffasztott rizst), a vacsora pedig gyakorlatilag majdnem a brosura szerinti. vagyis a joghurtot és a paradicsomot külön ettem. megmondtam: majdnem...
folyadék: 2,8 liter

2010. március 24., szerda

10. nap: zöldségnap

ilyen nap eddig nem volt, tehát leírom, amit a brosúrám mond:
  • nyers vagy párolt zöldségek tetszés szerinti mennyiségben, vagy
  • káposztaleves (1 közepes fehérkáposzta, 4 db kis vöröshagyma, 1 db paradicsom, 2 darab zöldpaprika, 2-3 zellergyökér, 4 db sárgarépa, petrezselyemzöld, bazsalikom, fűszerek)
update: a zöldségbőségkosárból reggelire egy karalábét rágcsáltam el, később két szem paradicsomot, ebédre pedig párolt zöldséget (brokkoli, ceruzabab, sárgarépa, paprika, karfiol) ettem, és ami megmaradt belőle, azt vacsoráztam. 
folyadék:   2,9 liter

2010. március 22., hétfő

8. nap: gyümölcsnap

egész nap gyümölcsöt eszem, összesen úgy másfél kilónyit, de nem csak egyfélét.
reggelire például ananászt,
a nap további részében pedig banán, körte, grépfrút és alma várja, hogy megegyem.

update:
az ananász felejtős, szerintem túléretté vált, ezért ehetetlenül élvezhetetlen lett :(, így reggelire egy banánt és egy körtét ettem.
a nap további részében 2 körte, 3 alma, vacsorára pedig 2 kivi talált helyet a bendőmben.
folyadék: 2,8 liter

2010. március 21., vasárnap

7. nap: általános, 4.

reggeli: 3 darab alma
ebéd: 10 deka rostonsült hal + 20 deka zöldbab (párolt vagy konzerv), vagy tonhalkonzerv + 20 deka babkonzerv
vacsora:  1 deci natúr joghurt + 10 deka zöldborsókonzerv

update:
ebédre a tonhal- és babkonzervet választottam, vacsorám pedig 2 deci natúr joghurt volt. csak úgy. minden nélkül.


folyadék: eddig 2 liter, kábé még fél litert lecsorgatok!

2010. március 20., szombat

6. nap: általános 3.

reggeli : natúr joghurtba elkeverek 1 evőkanál zabkorpát,  fél citrom levét (!! IGEN!!) és mokkáskanálnyi fahéjat, állni hagyom, majd szépen lassan megeszem
ebéd: 2 dl instant leves (hagymaleves, zöldségleves, csirkehúsleves + 15 deka csirkemellfilé sütve  + 20 dkg zöldbab (párolt vagy konzerv)
vacsora:  1 darab alma

update: 
ebédre nem ettem levest, a többi stimmelt.
folyadék: 2,3 liter

2010. március 19., péntek

5. nap: joghurtnap

igen, akár lehetne a 90 napos fogyókúra fehérjenapja is, de ez nem az. :)

reggeli: joghurt
délelőtt: joghurt
ebéd: joghurt
délután: joghurt
vacsora: joghurt

emlékszem, anno az én joghurtvásárlásaimtól  lendült fel a tecsó. :)
na jo, ez hamis, de tény: akkor még árulták a félliteres ócsóésgazdaságos fajtát a vegyes gyümölcsösből. is.
már nem. de a (joghurt)napi 1,5 litert akkor is megeszem-iszom, csak nem lesz annyira ócsó!

(trükkök: lehet belekeverni zabpelyhet, zabkorpát, ha nagyon nem megy a csakcsupánjoghurtevés!)

update:
szomorúan állapítotam meg, hogy a mostani joghurtok nem kétdecisek! 
(legalábbis jól álcázzák  magukat, ha mégis...)
nem ettem ma mást, csak joghurtot. szerintem hét darab 125 grammos activia (citromos, ananászos és meggyes), illetve nemrég egy 140 grammos natúr danone-t. 
totáltele vagyok! és éhes sem voltam egész nap :)
oops! most látom csak, ez a mennyiség literbe átszámolva nemigen éri el a 1,5 litert, de sebajtobiás! 
 folyadék: 2,5 liter  

2010. március 18., csütörtök

4. nap: általános 2.

reggeli: 10 deka gépsonka + 10 deka paradicsom (vagy 2  deci paradicsomlé)
délelőtt: 1 db körte
ebéd: 30 dkg párolt gomba 1 deci jogurttal, fűszerekkel öszekeverve
vacsora: 1 doboz édes joghurt (Activia)

update:
a  fenti tervhez képest ebédre 20 deka párolt gombát ettem joghurt nélkül, viszont életemben először! és ízlett!!!
a vacsorám pedig úgy módosult, hogy este 6-kor betermeltem 1 doboz görög activias joghurtot,  és miután melóból hazaértem, megettem egy citromosat.
folyadék:  2,8 liter

2010. március 17., szerda

3. nap: rizsnap

15 deka BARNA rizst 3x-os mennyiségű vízben kb. 40 percig főzök, kihűtöm, beleteszem egy dobozba, kábé egyformára lapogatom. másnap (vagy ha a rizst reggel készítem, akkor aznap) kiskanállal (tejáskanál) eszegetem, mert úgy többnek tűnik....
a dobozban jól el lehet "osztani" a mennyiséget olyan arányban, ahogyan azt enni szeretnénk.

és hogy miért éppen a barna?
mert (a gugli szerint!):

A barna rizs azért barna, mert hántolatlan: azaz feldolgozása során nem távolítják el értékes külső hártyáját. Ez a hártya takarja a mag belső tápláló szövetét és a csírát. Rendkívül magas a korpa- és csíratartalma: ennek köszönheti gazdagságát rostokban és vitaminokban. A hántolt, azaz fehér rizs sokat veszít értékéből.
Hogy mi mindent tud ez az egyszerű, de annál hasznosabb élelmiszer, az mutatja, hogy gyakran az anyatej tápláló tulajdonságaival hasonlítják össze jótékony hatását:

* alacsony a tápértéke, de rostjai mégis a jóllakottság érzését keltik
* segíti a méreganyagok kiürülését és a szervezet sav-bázis egyensúlyának fenntartását magas kálium tartalmával
* a benne lévő sok B-vitamin és folsav erősíti az idegeket, elűzi a depressziót
* kedvezően hat a magas vérnyomásra
* gyakori fogyasztása segít megelőzni a vastagbelek rosszindulatú megbetegedését
* az ösztrogén szintet is szabályozza, így hatékony a mellrák és a csontritkulás elleni védekezésben
* bőrbetegségek esetén igazi gyógyszer, de még a hajhullást is gátolja, akárcsak a vesekőképződést
* csökkenti a vér káros koleszterinszintjét, rugalmasabbá teszi az ereket



a főzése tovább tart, mint a fehé rizsé, viszont több víz is kell hozzá.  


update:
este ennem kellett 1 darab zabkekszet, mert úgy éreztem, meghalok az éhségtől.  aztán az egy darabból 3 darab lett! :(
folyadék:  2,8 liter

2010. március 16., kedd

2. nap: általános 1.

reggeli: 1 pohár joghurt + 1 alma
délelőtt: 2 db alma
ebéd: 20 dkg grillcsirke + 30 dkg kovászos uborka (helyett nyers uborka és ecetes uborka is lehet)
vacsora: tojásrántotta (2 db tojás zsír nélkül, teflonban sütve) + zöldpaprika + 2 szelet puffasztott rizs

update.
ebédre grillcsirke helyett egy szelet (max. 12-15 deka) zabkorpas-zabpelyhes (rántott) pulykamellet ettem 10 deka céklával és 1 karika citrommal
délután: a délelőtti két alma helyetti második almát
vacsora: az előírás szerinti, de puffasztott rizsszelet nélkül

folyadék: 2,5 liter

2010. március 13., szombat

általános tudnivalók

gyümölcsnap:
- másfél kiló narancs; alma; 2 banán +  1 narancs + 1 alma + 1 körte + 20 dkg fagyasztott málna vagy szeder; vagy bármilyen idénygyümölcs egész napra elosztva

zöldségnap:
nyers vagy párolt zöldségek tetszés szerinti  mennyiségben

rizsnap:
15 (!! Tizenöt) deka barna rizs egész napra elosztva (5x-i étkezésre)

joghurtnap:
5-6 pohár natúr joghurt, kefir vagy gyümölcsjoghurt egész napra elosztva  

általános napok:
ebből van 12 különböző, a menetrend szerint! :)

2009. április 18., szombat

Egészséges étkek


teljesen elhanyagolódtam, és tulajdonképpen nem is tartom a diétat.
már elég régóta. :( bizony! :(
most dudushoz fordultam, hátha valami segítség jő (eddig akárhányszor is tettem, mindig volt némi igazság abban, amit ott kaptam), és íme. most ezt húztam.


Rafael arkangyal a legfőbb gyógyító az angyalok között.
Ebbéli készségei megkívánják, hogy változtass az étrendeden, és egészségesebben étkezz.
... a friss és vegyszermentes étkeket látja szívesen, továbbá, ha sok vizet iszol, és kerülöd a feldolgozott, adalékanyagokkal szennyezett ételeket és italokat.
Az étrendi változástatás jutalma a jobb erőnlét, amelynek birtokában több időt fordíthatsz álmaid és vágyaid megvalósítására, a családodra, egészségedre és életcélod valóra váltására.

Rafael arkangyal felügyeli az őrangyalaidat.
Nevének jelentése: "aki gyógyít", avagy "Isten gyógyít".
Egy ószövetségi apokrifban, Tóbiás könyvében jelenik meg. Ebben a történetben visszaadja az agg Tóbiásnak, ennek az erényes, istenfélő férfiúnak a látását, és segít fiának, hogy nagyszerű feleséget találjon magának. A betegeket és az egészségügyi szakembereket támogatja. Neked is segítségedre lesz az egészséges életvitel kialakításában.

2009. március 25., szerda

csak úgy!

Az agyunk nem mindig mondja meg nekünk, milyen parancsunkat teljesíti éppen.
Míg mi nyugodtak vagyunk, mert elhatároztuk, hogy másnap egy szuper fogyókúrába kezdünk, és szép vékonyak leszünk, addig az agyunk jót mosolyog magában, és a nem tudatos utasításunknak enged.
Ez a nem tudatos utasítás pedig így szól: nőj szép nagyra, még nagyobbra és még nagyobbra, akkor majd észrevesznek.
Megdöbbentő, ugye?
Pedig eszerint az elmélet szerint az elhízott emberek többsége azért növeszti magát nagyra, mert úgy érzi, a környezete nem figyel rá eléggé, nem kezelik méltó helyen, nem ismerik el a munkahelyén, nem szereti eléggé a férje (felesége).
Az elhízott emberek tudattalanjában az áll: meg kell mutatnom magam, hogy végre észrevegyenek.
Mivel ez a folyamat a tudattalanban zajlik, így nincs is tovább gondolva.
Milyen módszerrel tudnám a leghatékonyabban megmutatni magam? Az agyunk, mivel nem kapott további utasítást, csak annyit, hogy tegyen minket jobban láthatóvá, feltűnőbbé, szépen munkához lát, és minden bevitt falatot jól elraktároztat a szervezetünkkel.

Matassunk egy kicsit a tudatunkban.
Biztos, hogy elégedettek vagyunk a helyzetünkkel?
Biztos, hogy nem érezzük elnyomva, leírva, mellőzve magunkat?

Ha megtaláljuk a területet – munkahely, párkapcsolat, család, stb. –, amiben érzéseink szerint nem vagyunk eléggé kiteljesedve, elismerve, meg kell keresnünk a módját annak, hogyan változtathatnánk ezen.
Ha megvan, rajta, fogjunk hozzá a munkához!
És a kilók szépen, lassan, de biztosan el fognak szivárogni.
Persze a helyes táplálkozás és a mozgás csak segít!

2009. március 23., hétfő